![]() |
||||||||||||
|
![]() |
||||||||||||
|
Ha április, akkor környezetvédelem |
Veresegyház élhetőbb várossá válásában olyan apróságoknak is nagy szerepük van, mint egy kismadár fészkelőhelyének óvása, és olyan nagy dolgokkal is érdemes aktívan foglalkozni, mint egy nagyáruház megépülése. A Tavirózsa Egyesület alelnökét, Tatár Sándort arról kérdeztük, hogy milyen tevékenységek köthetők még az idén 15. születésnapját ünneplő civil szervezethez? 2011. március végén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) képviselője, Kerényi Zoltán és a Tavirózsa Egyesület kezdeményezésére megbeszélést tartottak a veresegyházi Álomhegy homokbányájánál. A helyszínen volt Gere Sándor mezőőr, a Veresegyházi Polgárőrség tagjai, Nagy József Attila, a Gamesz vezetője és helyi lakosok is. A példaértékű együttműködés a meredek homokfalakban rendszeresen költő fokozottan védett gyurgyalagok és a védett parti fecskék megóvása érdekében jött létre. Az elmúlt években problémát jelentett, hogy a quadosok, crossmotorosok és az illegális homokkitermelők lerombolták a homokfalakat, ezért a madarak nem tudtak költeni. Az egyeztetést követően elvégzett tereprendezés célja ezért az volt, hogy a Gamesz segítségével munkagéppel visszaállítsák a meredek (fészeküreg kialakítására alkalmas) falakat. Az Álomhegy helyi szintű védetté nyilvánítását sajnos a város vezetése korábban leszavazta, pedig a ritka madarakon kívül már megtelepedett a szintén védett mocsári nőszőfű nevű, őshonos orchidea is az élőhelyen. A területen az MME és a Tavirózsa Egyesület által készített táblák hívják fel a figyelmet a természeti értékek megőrzésére. A Tavirózsa Egyesület Polgári Természetőr Szolgálata, a Veresegyházi Polgárőrség és Gere Sándor a gyakoribb járőrözésről egyeztek meg, különösen a költési (tavaszi) időszakban. Mit lehet tudni a Veresegyház és Szada határában tervezett Tesco-áruházról, melynek engedélyezési eljárásában a Tavirózsa Egyesület is ügyfélként szerepel? A szadai önkormányzatnál megkapta az építési engedélyt a Veresegyház határában tervezett Tesco áruház létesítésére a beruházó. Az engedélyt megfellebbeztük, elsősorban azért, mert az engedélyezési dokumentáció részben olyan levegő- és zajvédelmi rendeleteken alapul, melyek már hatályukat veszítették. Az eljárás folyamatban van, a másodfokú ítélet hamarosan megszülethet – mondta Tatár Sándor. És végül: indul a tavaszi szezon, a horgászok már kint vannak a tavaknál, hamarosan megjelennek az első strandolók is. Mire számíthatnak, javult-e a tó vízminősége az elmúlt hónapokban végzett kotrás után? A Malom-tó rehabilitációs beruházásának eredményeire még hosszabb ideig kell várni. Több évtizednyi káros emberi hatást nem lehet egy év alatt helyrehozni, az élővilág regenerálódása hosszú folyamat. Meg kell jegyezzem, hogy a tórehabilitációs projektbe nem volt lehetőség beépíteni a beavatkozások előtti állapotfelmérést és az azt követő monitorozást. Pedig ez igen fontos lett volna: hiszen ha nem tudjuk a kiindulási állapotot, akkor azt sem tudjuk megmondani, mennyire volt sikeres a rehabalitáció. Milyen újdonsággal rukkol elő még a Tavirózsa Egyesület idén? Idén májusban "A veresegyházi tavak története és élővilága (2001)" című könyvünket átdolgozott, bővített formában újra megjelentetjük "Természeti kincseink védelme Veresegyház térségében" címen. A kiadványt el fogjuk juttatni az iskolákba, óvodákba is. Nagy örömünkre szolgál, hogy az iskola pedagógusai korábbi kiadványunkat már egy évtizede használják az oktatásban és a város élővilágát bemutató természetismereti vetélkedőkön. Hamarosan megjelenő további kiadványaink a mára elfogyott Veresegyházi Tavak Tanösvény füzet és az óvodások számára készülő, nagy sikerű foglalkoztató füzet sorozatunk 2. tagja, "Andi és Bandi az erdőben" címmel. Utóbbi a Gödöllői-dombvidék Tájvédelmi Körzet, illetve a Margita környéke élővilágát fogja bemutatni a kicsiknek.
|
Ajánljuk figyelmébe: 2011. az Önkéntesség Európai Éve. Ehhez is kapcsolódik az az országos esemény, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal közösen |
F E L H Í V Á S "Virágos, tiszta Veresegyházért 2011" mozgalomban való részvételre! |
Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő- testülete a Föld Napja alkalmából meghirdeti városunkban a " Virágos, tiszta Veresegyházért 2011" mozgalmat, melynek célja a városi környezet szebbé tétele, ezáltal a lakosság életminőségének javítása a zöldfelületek példamutató kialakításával, tiszta, rendezett, virágos városkép létrehozásával. Városunkban a nyár folyamán befejeződnek a városközpont építési munkálatai, az utcák aszfaltozása is nagyrészt elkészült, a parkok, pihenőhelyek, játszóterek rendbetétele folyamatosan zajlik, tehát következhet a házak előtti területek virággal való beültetése, gondozása. A mozgalomban való részvételhez nem kell bejelentkezni, mivel a bíráló bizottság a május — szeptember közötti időszakban, a város bejárása alkalmával "deríti fel" az elismerésre érdemes portákat, helyszíneket. Pásztor Béla |
![]() Aktuális ujság letölthető |
|
AZ UJSÁG CIKKEIBŐL: | |
Tegyünk rendet a természetben! | |
Jövore indul a vasútfejlesztési program | |
Épül a csatorna, lassan kész a fotér | |
Ha tetszik az ujság jelöljön kedvencnek! |
![]() |
Hirdessen honlapunkon is! | |
Részletekért kattintson a hirdetésre | |
proramajánlÓ | |
május 29 | Waldorf bazár |
május 28 | Katonai Hagyományorzo Nap! |
Erdőkertesi gyermek szakkörök | |
május | Nagycsaládoknak Gödölloi programok |
Hastánc oktatás - Csomádon |
|
Body balls zsirégeto torna - Csomádon | |
május | Gödöllői moziműsor |
Mézesvölgyi uszoda-nyitvatartása és árai jan.1-től | |
hasznos tudnivalók | |
Veresi csereklub | |
2011. május elsején Az 5. évforduló alkalmából Információ az évfordulós akcióról: |
APRÓHIRDETÉSEK FELADÁSA SZEMÉLYESEN: Veresegyház, Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központ, B porta (Sportrészleg) |
Regionális havi közéleti lapunk ambíciózus, siker-orientált, szorgalmas üzletkötőt keres. |
hasznos linkek | ||
![]() |
||
![]() |
||
![]() |
||
|
||
|
||
|
||
![]() |
||
![]() |
||
![]() |
||
![]() |
||
![]() |
||
veresegyházi blog | ||
![]() |
||
veresegyházi cégkereső | ||
![]() |
||
![]() |
||
![]() |
||
Veresi vizilabdaklub | ||