Címlap/hírek A kistérség Újságról Intézmények Települések
Hirdetési Információk Archívum Elérhetőségek Támogatóink
Címlap/hírek A kistérség Újságról Intézmények Települések
Hirdetési Információk Archívum Elérhetőségek Támogatóink Vélemények az ujságról

Épül a csatorna, lassan kész a főtér

 

Szadán és Erdőkertesen már javában zajlik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, melynek kivitelezője a Penta Kft. és a Szabadics Zrt. alkotta konzorcium – jelentették be az érintett települések polgármesterei áprilisi tájékoztatójukon.
A közel 4 milliárd forintos beruházásban, amely a "Szennyvíztisztító-telep bővítés, korszerűsítés és csatornaépítés a veresegyházi agglomeráció területén" elnevezésű, KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0023 számú uniós pályázaton jutott támogatáshoz, március végéig már 12 km csatorna épült meg.

A csatornaépítési munka elsősorban Szadát és Erdőkertest érinti, a harmadik részt vevő településen, Veresegyházon a szennyvíztisztító átépítése lesz majd a legnagyobb feladat. A tisztítómű, melynek kivitelezésére folyamatban van a közbeszerzési eljárás, világszínvonalú, membrán-bioreaktoros technológiával tisztítja majd meg a szennyvizet, és kapacitása napi 5 ezer köbméterre nő, illetve a későbbiekben tovább is bővíthető.

Mint Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere tájékoztatott, az építési munka mind Szadán mind Erdőkertesen példa értékűen zajlik, a lakosság részéről nem merült fel kifogás, a kivitelezők a munka befejeztével rendezetten adják át a területet. A beruházásban összesen 40 km gravitációs és 5 km nyomóvezeték, 15 átemelő és 150 házi beemelő épül majd meg. Mind Veresegyház mind Szada polgármestere külön hangsúlyozta a három település jó együttműködésének fontosságát, hiszen ennek köszönhetően valósul meg a fejlesztés, aminek következtében a települések szinte teljes mértékben csatornázottak lesznek, korszerű lesz a szennyvíztisztító, így az egész térség dinamikus fejlődése biztosított lesz.
A beruházás ütemterve és sok más értékes információ a projekttel kapcsolatban a
www.szennyvíztarsulas.hu honlapon érhető el.

Átadás előtt a Városközpont

Még a nap mint nap arra járók is csodálkoznak, milyen jó ütemben haladt, és mára lényegében már el is készült a veresegyházi főtér-beruházás 2. ütemében felépített új középület és az előtte található dísztér és 160 parkolóhely.

A főtér továbbépítésére az 1. ütemhez hasonlóan uniós pályázat adott lehetőséget: Veresegyház a KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0016 jelű pályázaton 800 millió forintot nyert az 1 milliárd 50 millió forintos teljes költséggel megvalósított építkezésre.

A beruházással kapcsolatos sajtótájékoztatón, április 11-én Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere elmondta, hogy miután 2004-ben felépült a Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központ és a hozzá kapcsolódó terek, már tovább gondolták az egész városközpont megújításának lehetőségét. Bár az eredeti elképzelés szerint nagyobb épület jött volna létre, a megpályázott 1.5 milliárd forint helyett 800 milliós támogatást ítéltek meg erre a projektre a városnak, így a beruházást kisebbre méretezték. A pályázat előírása volt egy műemlék renoválása is: így újulhatott meg a katolikus templom homlokzata és tornya is és szintén ennek a pályázatnak a keretében alakítottak ki itt sétálóutcát. Megszépült a Hősök parkja, csakúgy, mint a gyógyszertár előtti tér, és főút melletti szervizút díszburkolatot kapott. A polgármester úr hangsúlyozta, hogy a központi tér végső formáját akkor nyeri majd el, ha megépül a későbbiekben az eredetileg eltervezett épületszárny is a jobb oldalon. Ehhez befektetőket keres az önkormányzat.

Az új épületbe nyáron költözik majd be a Polgármesteri Hivatal, a Kistérségi Igazgatási és Szolgáltató Központ, a gyámhivatal, és az építési iroda, a földszintjén üzletek kapnak helyet.
A pályázati támogatás nem vonatkozott a berendezésre, így arra nemrégiben közbeszerzési pályázatot írtak ki. Ezt a város önerőből fedezi majd.

A Kistérség Újság kérdésére, hogy az építkezés befejezése után máshová kerül-e a piac, nemleges választ kaptunk. A polgármester úr hangsúlyozta, hogy a piacnak fontos szerepe van a város életében, színesebb, pezsgőbb tőle a központ. Mivel a piac zárása után két órával rendben megtörténik a takarítás, a heti két piaci forgatag nem szennyezi majd be az új főteret. A térfigyelő kamerarendszerrel felszerelt új parkolókat a piac alkalmával nyilván nem lehet majd használni, így ezeken a napokon a központtól távolabb kell majd letenni az autókat, ahogy addig is történt. A későbbiekben további parkolók létesítését tervezik a környéken.



 

 

 


 

 


Aktuális ujság letölthető
AZ UJSÁG CIKKEIBŐL:
Tegyünk rendet a természetben!
Jövore indul a vasútfejlesztési program
Épül a csatorna, lassan kész a fotér
Ha tetszik
az ujság jelöljön kedvencnek!
Hirdessen honlapunkon is!
Részletekért kattintson a hirdetésre
 
proramajánlÓ
május 29 Waldorf bazár
május 28 Katonai Hagyományorzo Nap!
  Erdőkertesi gyermek szakkörök
május Nagycsaládoknak Gödölloi programok
 
Hastánc oktatás - Csomádon
  Body balls zsirégeto torna - Csomádon
május Gödöllői moziműsor
Mézesvölgyi uszoda-nyitvatartása és árai jan.1-től
 
hasznos tudnivalók
Veresi csereklub
 
Content for New Div Tag Goes Here



 

 

 

 

 

 

 

 

 


 











2011. május elsején
5 éves lett a Kistérség Újság!

 Az 5. évforduló alkalmából
5-szörös kedvezményt kínálunk kedves ügyfeleinknek! A május 2. és június 20. között megrendelt és 5 hónapra lekötött új hirdetések díjából havonta
5%-ot vonunk le, így az
5. hónapban már 25% árengedmény jár!
Az egyszeri hirdetések díjaiból ebben az idoszakban
5% kedvezményt adunk.

Információ az évfordulós akcióról:
+36 30 468 66 86;
+36 30 836 3033 ill. akisterseg@freemail.hu


APRÓHIRDETÉSEK
FELADÁSA SZEMÉLYESEN:

Veresegyház, Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központ,
B porta (Sportrészleg)

Regionális havi közéleti lapunk ambíciózus, siker-orientált, szorgalmas

üzletkötőt keres.

Feltételek:
- érettségi,
- felhasználói szintű szá-

mítógépes ismeretek,
- számlaképesség,
- jó kommunkációs képességek,
- korrektség,
- kreativitás, -veresegyházi vagy
környéki lakóhely.

Díjazás: jutalékos rend-szerben csak az elvég-zett munka mennyiségé-
től függ, melyhez minden segítséget megkap.

Önéletrajzát a következő email címre várjuk:
akisterseg@freemail.hu


hasznos linkek
Hallgatói és Lakossági Karrier Iroda
Tavirozsa Rádió
 
 
 
 
 
 
veresegyházi blog
 

www.pestmegye.hu

 
 
veresegyházi cégkereső
 

Veresi vizilabdaklub